A Bécsbe koncertre járásnak, na annak van egy rituáléja, a munkaidő vége előtt egy kicsivel azért elindulástól az Osztyapenkós tankoláson és autópályamatrica-vásárláson át az aktuális új koncerthelyszín megtalálásáig. A visszafelé hallgatott FM4-ről, a magyar oldalon vett, Budapestig ébren tartó Red Bullról és a végigkóválygott másnapról nem is beszélve. Menni muszáj, különben soha az életben nem látja az ember élőben a popzene releváns szereplőit. Augusztus 29-én az Arena szabadtéri színpadán például mindjárt hármat, de kettőt mindenképpen. Az első fellépőhöz, a kanadai You Say Party! We Say Die!-hoz nem sikerült elég korán elindulni, mely veszteséget közepesen könnyes szemmel vettem tudomásul.



TV on the Radio – Dirty Whirlwind

Az ilyen minifesztiváloknak van az az előnye vagy átka, hogy a főattrakción kívül a többi együttesnek rövid műsorra van csak lehetősége, így kénytelenek a slágerekre szorítkozni. Az ezúttal utolsóelőtti-előttiként játszó TV on the Radionak alig több, mint fél óra jutott, és hát mi egyebet is játszottak volna ilyen kevés idő alatt, mint a slágereket.

Slágerekről a TVotR esetében beszélni persze nyilván túlzás, a számaik valahogy nem a könnyen dúdolható, csilingelő refrének okán maradnak meg az emberben. Pedig megmaradnak, elsősorban azonban azért, mert minden egyes dalukba annyi ötlet van belezsúfolva, amennyit ma a szakmában kevesen képesek egy csokorba fogni, aztán össze is tartani meg pláne. Az ember azt gondolná, hogy ezeket a meglehetősen komplex szerzeményeket bonyolult lehet élő koncertre átültetni, aztán kénytelen szembesülni azzal, hogy a négy csoki gyerek meg a főnök, a fehér David Sitek milyen könnyedén oldják meg ezt is.

A két énekes, a hihetetlen afrofirzura-szakáll kombinációval büszkélkedő, az egyik gitárt is kezelő, inkább csak vokálozó Kyp Malone, és az össze-vissza dülöngélő szólista Tunde Adebimpe harmóniái a Sitek által vezérelt, torzított gitárokra és alkalmanként kifejezetten hiphopos loopokra épített háttérrel szinte teljesen úgy szólaltak meg, mint a stúdiófelvételeken. Az igazi pluszt az energikus előadásmód, elsősorban Adebimpéjé adta, aki a New York-i artschoolba iratkozott louisanai karizmatikus keresztény prédikátor vehemenciájával az utolsóként eljátszott Staring at the Sun csúcspontjánál annyira izgalomba jött, hogy konkrétan seggre esett, háttal nekivágódva a dobemelvénynek, de úgy, hogy a roadjának kellett felsegítenie.

Ez pedig még csak egy csodálatos pop- és rockéjszaka első felvonása volt, folytatás mingyá.