Here's Your Future

||| cigi
Szabad-e rockzenének olyasmi teóriával foglalkozni, mely szerint mondjuk manapság Amerikát egy fehér-keresztény kaszt és elv uralja egy fasiszta rendszerben? Lehet, hogy rosszul hangzik, de az én válaszom az, hogy attól függ, hogyan csinálják. Akár igazuk van, akár nem, nem számít. A Thermals egy fiatal együttes. 2002-ben alakult, azóta most tartanak a harmadik albumuknál. Most jelenik meg a The Body, The Blood, The Machine.

Ez a lemez nem csak azért "különleges", mert egyfajta félig koncept album, és a koncepciót az első mondatban feszegetett téma adja, hanem azért is, mert még a felvételek előtt kilépett az eredeti dobosuk. Ez azt jelentette, hogy kicsivel több melót kellett elvégezni Kathy Fosternek (basszus) és Hutch Harrisnek (ének, gitár), de valahogy sikerült kitölteniük a helyet. Ez igaz a koncepcióra is. Nem arról van szó, hogy az együttes, aki eddig csak koszos és rövid punklemezeket csinált most rátalált a nagy Igazságra és keresztülnyomja a hangfalon. Az érzés ugyanaz, mint eddig, sőt a hangzás is. Sehol nincs törés, és ez valahogy jellemző az egész együttesre. Könnyen lehet unalmasnak és egysíkúnak mondani őket, mert mindig zúg a gitár, húz a dob és kiáltozik az énekes. És tényleg picit ugyanolyan minden szám, de én nem tudom unni. Egyrészt túl sok rétegű, másrészt túl hitelesen van előadva.
Harmadrészt meg állat zajos punkzene sok ötösakkorddal, és rövidebbnek tűnnek a számok, mint amilyenek, mert baromi gyorsak. Ráadásul mindig garázsosan szól, ami külön megdobogtatja az én kis szívem.

Az új lemezről lehet mondani, hogy sokban különbözik az előzőektől, de azt is lehet mondani, hogy semmiben sem. Egy biztos, ez a "Jézus hitlerbajusszal" elképzelés arra jó volt, hogy olyan szövegeket hozzon ki Harrisből, amilyen még nem voltak. A számok szövegei zseniálisak. Nyilván nem értem tökéletesen őket, de nagyrészt megvannak, és ilyen hátborzongós aztakurva-érzésem lesz egyes mondatoktól. És minden szám összetartozik a lemezen.



The Thermals - A Pillar of Salt

"we were born to sin
we were born to sin
we don't think we're special, sir
we know everybody is"

Ezekkel a sorokkal kezdődik az év eddigi legjobb száma. Persze előtte még van gitárzúgás meg dob is. Ha valaki még nem hallott Thermalst, akkor két dolog fog feltűnni neki elsőre: a jellegzetes gitár és énekhang. Az előbbire már mondtam, hogy koszos meg zajos - tényleg. Tipikusan olyan, amit jól hangzik gerjeszteni. Az ének meg amellett, hogy határozott, elég pszichotikusnak hangzik néha. Teljesen megy a gitárhoz. Sőt, lehet, hogy az volt a taktika a felvételeknél, hogy a gitárt felhangosították, mint az állat, hogy az énekesnek minden szónál kiabálnia kelljen. Természetesen nem egy hangon kiabál végig, nagy teljesítmény, de a hanghordozást tökéletesen a szöveghez tudja igazítani. Apróságok változnak, de erős odafigyeléssel és sokszori hallgatásra lenyűgőző.

"we run in the dark
we run in the dark
we don't carry deadweight 'long
we send them along to heaven"

Amikor éppen nincs ének, akkor van egy furcsa gitár. Én nem tudom, hogy effekt, vagy mi, mert nem értek hozzá, de annyira jellegzetes, hogy rögtön fel fog tűnni mindenkinek és kérlelhetetlenül visszajön mindig, amikor Harris elhallgat. Egyébként ez a négy sor az egész Thermalsra jellemző. Ez a szám is rövid, nincs három perces, de kettőnek tűnik. És amit el kellett benne mondani, azt elmondták. Emellett annyira húz (ezért szóltam a fura gitárról most, mert az meg főleg), hogy azt már lehet futásnak is nevezni. Ennyiben talán punk-pop az együttes, hogy a játékosságot, meg a felelőtlenséget örökölte, de azért érződik, hogy iszonyatos súlyok vannak, ha nem is holtak.

"i carry my baby
i carry my baby
her eyes can barely see
her mouth can barely breathe
i can see she's afraid
that’s why we’re escaping
so we don’t have to die, we don’t have to deny
our dirty god, our dirty bodies"

Érdekes, hogy mindig megismétli az első sort és az ismétlést úgy megnyomja, hogy a "teenage angst"-es kétségbeesés meg harag meg minden, ami a Stoogestól a Sonic Youthon keresztül a Nirvanáig, a Smashing Pumpkinsig, a Placebóig brutális (hang)erőt adott egy csomó zenekarnak, szóval ez hallatszik nagyon ütősen ki belőle. Ez az album nem úgy politizál, mint az International Noise Conspiracy, saját bevallásuk szerint ez egy "anti-revolutionary" lemez. Ez csak olyan értelemben igaz, hogy nem szólítanak fel semmire, hanem bemutatnak. Ilyen dühös, odabaszós, reménytelen tini-szemmel. Illetve ez van mögötte, nem valamilyen politikai meggyőződés. Így nagyon is revolutionary, ha az ember megnézi a boritót, és látja a Krisztus-alakot az előtérben a vörös felhős roncsteleppé váló bolygó előtt. Ebbe a körítésbe teljesen illik a rohanó fiú képe, kezében a lánnyal, aki már alig lát meg alig lélegzik, de az látszik rajta, hogy fél, és ezért menekülnek. Mert akkor nem kell meghalni.

6 komment

Címkék: punk 2006 garage rock placebo the stooges the thermals punk-pop sonic youth nirvana the smashing pumpkins

Rúgd Ki A Lekvárt!

A RKAL! Magyarországon beszerezhetetlen zenékhez csinál kedvet. Ha valamelyik itt szereplő művész jogi képviselője vagy, és szeretnéd, hogy egy fájl lekerüljön innen, írj a szerkKUKACmatulaPONThu címre, és azonnal intézkedünk.

A nem zenével foglalkozó kommenteket azonnal töröljük.

Utolsó kommentek

Friss topikok

A világ fülel