„Ez a szám borzalmas” – írta Forrai kollega, amikor elküldtem neki az mp3-at, hogy feltöltse a szerverre. Simán lehet, hogy igaza van, de ezzel a lesújtó kritikával csak további értelmet adott a bejegyzésnek. Ugyanis ennek a fő témája nem a Margaret Berger nevű énekesnő, de még csak nem is Samantha Fox.

Ez a szám nagyszerű példája annak, hogy az egészségtelenül sok zenét fogyasztó embereknek is vannak zsánerei, azaz olyan fajta zenék, amelyből bármennyit, bármikor képes meghallgatni, függetlenül attól, hogy mennyire aktuális, cool vagy éppen kommersz. Én például így vagyok az enyhén elszállt, ellenállhatatlanul dallamos psych-poppal á la Beta Band, aztán azokkal a tökéletes, háromperces popdalokkal, melyeket olyan brit előadók csináltak, akik egyébként szívük szerint senkit sem érdeklő esszéket írnának, képeket festenének vagy éppen táncszínházhoz írnának kísérőzenét. És ide tartoznak ezek a gépies, Kraftwerkes alapokhoz társított klasszikus girlie pop melódiára és jéghideg női énekhangra épülő dalok is, legyenek azok bárhol a Ladytron-féle indie-kompatibilis, illetve a Rachel Stevens-féle slágeres elektro-pop jelezte végpontok között.



Margaret Berger - Samantha

Lehet, hogy Alison Goldfrapp vagy éppen a szintén norvég Annie sokkal stílusosabban csinálta meg ugyanezt, sőt, akár az is lehet, hogy lecsengőben már az egész szinti-pop revival, tökmindegy: a Samantha egy halál profi produkció, fogalmam sincs, ki dicsérhető érte, és valószínűleg nemcsak nekem ugrik be róla a Ladytron Playgirl-je, viszont annál jóval diszkósabb. Margaret Berger egyébként norvég énekesnő, aki két éve második lett a Megasztár norvég verziójában, és elég semmilyen átlagpoppal lett népszerű az első lemeze révén. Idén jelenik meg a folytatás, és ez az első kislemez (ha valakit érdekel, hatodik a norvég slágerlistán), mely mutatja, hogy nem csak Margaret külsejében állt be radikális változás. Az, hogy a popzenei középhatalomnak számító norvégok ilyen jók elektro-popban, már régóta nem meglepő (Annie, Erlend Øye, Röyksopp), sőt, ha van műfaj, ami illik hozzájuk, akkor ez a hűvös szinti-pop pont az (illetve másik végletként ott vannak ugye a black metál pogány hősei).

Az viszont megér egy fél bekezdést, hogy arrafelé még a zenei tévés tehetségkutató show-k győzteseinek sem írnak szükségszerűen vállalhatatlan dalokat. Mert az nyilván senkit sem lep meg, hogy egyetlen komolyabb külföldi zenei site-on se lehet mondjuk Oláh Ibolya vagy Rúzsa Magdi nevét olvasni, de távolról sem azért, mert nem angolul énekelnek. Az mp3 blogok felvirágzásával arányosan ugyanis egyre jobban mosódnak el a nyelvi határok, és amellett, hogy már a svédeknek sem kell feltétlenül angolul énekelni a nemzetközi sikerhez (lásd Dungen), egyre több észt, litván, lengyel vagy cseh nyelvű számot lehet találni a jobb oldali oszlopban felsorolt oldalakon, melyek ráadásul frissek.

Olyan magyar előadó, amely az utóbbi húsz évben tűnt fel, még elvétve sem nagyon van megemlítve (kivétel ugye az Eurovíziós Dalfesztiválon fellépő NOX, melyből inkább a cigányos színpadi show maradt meg), viszont például Zalatnay Cini nagy kedvence az egyik vezető mp3 blognak, Omega lemezeket bárhol a világon találhat az ember second hand lemezboltokban, az Illés pedig szerepel egy sor hatvanas évek „garage rock”, „surf beat” vagy „psych pop” válogatáson. (És mielőtt bárki is Ligeti Györggyel vagy a Muzsikással jönne, gyorsan tegyük hozzá, hogy popzenéről beszélünk.) Hogy ez miért van így, arról vitázni körülbelül annyi értelme lenne, mintha a „miért beteg a magyar futball?” kérdésre szeretnénk választ találni, bár közös mindkettőben, hogy nagyjából egy időben kezdett el gyengélkedni.



Térjünk inkább vissza Margaret Bergerhez, akinek lehet, hogy nem túl egyéni sem a hangja, sem az előadásmódja, sem a klipje, és valószínű, hogy számottevő népszerűségre nem fog szert tenni Észak-Európán kívül, de legalább kihozzák belőle a maximumot, sőt, jelen szám esetében még többet is. Ha regisztrálva lennék a Last.fm-en, akkor kiderülhetne, hogy augusztusban ezt a számot hallgattam talán a legtöbbször, ráadásul itt állítólag valami olyasmit mond, hogy ezzel a számmal találta meg önmagát, szóval még lehet, hogy a lemeze is jó lesz, én nagyon várom.